Vas Vármegye Várai

Szövegek forrása: http://jupiter.elte.hu

 

Battyánfalva

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

A mai kastély helyén egykor a Széchy család castelluma állott, amely házasság és birtokcsere útján előbb a Poppel , majd a Batthyány család birtokába került. Ez a castellum azonban 1645-ben leégett. Helyére építette 1648 és 1655 között Batthyány Ádám a ma is látható, részben felújított barokk kastélyt. Az épületet valaha árok vette körül, amely még jól látható Könyöki József 1885-ös felmérési rajzán.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Borostyánkő

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Almásy vár: Legrégibb része a sziklára épült északi szárny. Egy befalazott román kapu nyomai ma is felfedezhetők az északi oldalon. A bástyák építését 1546-ban kezdték me. Francesco Pozzo tervei szerint és Antonio Spazzo vezetésével. 1617-ben felrobbant a lőporos torony és a vár nagy része elpusztult. Az északi szárny romos épületrészeit 1625 és 1627 között újították fel. A nyugati szárnyat Batthyány Ádám építette a l7.sz. végén. A várkastély eredetileg egyenletes volt, csak a barokk korban építettek rá egy újabb szintet.

Története: A gyepük felszámolása után, a 13.század elején felépített vár a nyugati védelmi rendszer fontod erődítménye volt. II. Frigyes osztrák herceg nem nézte jó szemmel az ellene emelt várat és 1231-ben elfoglalta (Peristan). IV: Béla négy évvel később visszaszerezte Borostyánkőt, amely a tatárjárás után a németújvári grófok tulajdonába került. 1285-ben Albert osztrák herceg súlyos vereséget szenvedett falai alatt, négy évvel később azonban sikerült bevennie. A magyar királyok és az osztrák hercegek között továbbra is váltakozó szerencsével folyt a harc a vár birtoklásáért. A Kanizsaiak 1388-ban Zsigmond királytól zálogba kapták a borostyánkői birtokot (Porostyán), melynek 1392-ben a tulajdonjogát is megszerezték. 1491-től Ausztriához tartozott a vár és csak 1647-ben került vissza Magyarországhoz. Borostyánkő 1636-tól 1864-ig Batthyány Gusztáv 1865-ben az angol Edward Egannak adta el a birtokot, akinek örökösétől 1892-ben vásárolta meg az Almásy-család a várat.
A helység eredeti neve Barenstein (Medvekő) volt és ebből alakult ki évszázadok során a mai elnevezés. A névnek tehát semmi köze sincs a környéken található ásványkőhöz
.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Csákánydoroszló

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Csákány, nagy magyar község, 186 házzal és 1310, túlnyomó számban r. kath. lakossal. Vasútállomás a gráczi vasút mellett. Van postája és távírója is. Kath. temploma a mult század közepén épült. Itt van gróf Batthyány Iván nagyszabású, tornyos kastélya, mely mögött gyönyörű angol park terül el. Az érdekes kastély újabb része a XVII. század elején épült s nagy kényelemmel és valódi főúri ízléssel van berendezve; a szobákat számos rendkívül értékes műtárgy, fegyver és ötvösmű díszíti. Gróf Batthyány Iván egyszersmind jelenlegi ura a németújvári várnak is, melyről másutt szólunk. A szentgotthárdi vereség után a törökök Csákány alatt táboroztak egy ideig, a XVII. század elején pedig Bocskay seregei és a császáriak között volt itt ütközet, míg a XVII. század második felében Batthyány Ferencz és Esterházy Pál seregei táboroztak itt, hogy a császáriak átkelését a Rábán megakadályozzák.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Egervár

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

A Zalaegerszegtől északra 10 km-re fekvő egervári várkastély helyén már az Árpád-kor idején állt egy őrség, amelyet valószínűleg a tatárjárás után építettek. E korai vár alakjára csak az 1961-65 évek között történt feltárás során talált maradványokból következtethetünk. Eszerint eredetileg a vár az itteni mocsár területén fából épült és nagyjából kör alaprajzú lehetett, melyet földsánc erősített. A mocsáron keresztül, mely a várat övezte, cölöpökön nyugvó fahíd vezetett a vár kapujához, melyet fából épült torony is védett. Ez a vár azonban a XIV. század első felében ismeretlen körülmények között elpusztult. Talán Károly Róbert király és egyes ellene fellázadt főurak közötti harcok során rombolták le.
Az új vár építése a XV. század második felében kezdődött, és a XVI. század első évtizedeiben fejeződött be. A vár alaprajza ebből az időből sem ismeretes, azonban okleveleink a XVI. századi építésekor már egy szabályos négyszög alakú, mind a négy sarkán egy-egy saroktoronnyal rendelkező és minden oldalról zárt kővárról emlékeznek meg. A vár alapjai 1,5-2 m hosszú, mocsárba vert cölöpkötegekre épültek, és ezekre támasztópilléreket helyeztek. Egyes helyeken egymásra rakott vízszintes gerendákkal támasztották alá a falakat, illetve a falpilléreket. Az időközben lebontott északi szárny mintegy 6,40 m széles volt, keskenyebb a többi szárnynál. A vár négy oldalát a lakószárny különböző rendeltetésű helyiségei foglalták el. Bejárata valószínűleg az északi szárny közepe táján lehetett. A vár négy sarkán egy-egy ó-olaszbástyára emlékeztető torony épült, melyek ma is állnak. A várnak 1557-ben már külső huszárvára is volt, melyet rótt palánk módjára építettek, mint ez Török Bernát tiszttartó ez évben Nádasdy Ferenchez intézett jelentéséből is kitűnt. Az északi szárny azonban időközben teljesen elpusztult, és jelenleg egy U alakú várkastélyt mutat a helyreállított vár. A nyugati és a déli szárny elé mindhárom szinten még a XVIII. század elején barokk stílusú árkádsort építettek.
A helység első említése I. István király 1024. augusztus 24-én kelt oklevelében történik, amikor a zalavári egyház részére adományozta ,,Eguruelg" birtokot. Vára az 1288. augusztus 8-án kelt oklevélben ,,castrum suum Egerwar" néven szerepel, amikor Iván nádor Egervár birtokáért Garig vármegyebeli birtokait István bán fia Miklósnak és János nádornak cserébe átadta. A korai vár felépítése tehát már az ezt megelőző időben, de a tatárjárás után történt, egyes feltevések szerint az itt birtokos Geregye nemzetség egyik tagjának nevéhez fűződik. Ez azonban nem valószínű, mert István bán fia Miklós a Kőszegi vagy a Gut-Keled nemzetségből származott, és 1281-ben kapta meg Egervárt IV. László királytól adományként. Ez a korai vár 1313-ban még állt, mert ekkor várnagyát ,,magistrum Johannem dictum Nakas Castellum de Egeruar" említik, azonban 1325. augusztus 24-én, amikor a vasvári káptalan előtt az Egerváry család ősei a birtokon megosztoztak, és az ez év december 12-én kelt oklevélben, melyben Henrik veszprémi püspök jelenti Károly Róbert királynak, hogy a magva szakadt Geregen Egervár és Francsika nevű birtokait a király részére lefoglalta, a várról már említés nem történik. Németújvári Kakas Miklós 1368-ban meg szerette volna szerezni Egervár és Francsika birtokokat, de az Egerváriak ellentmondtak, mire a Németújváriak erőszakkal foglalták el azokat. Opulai László nádor előtt 1370-ben indult perben Vas vármegye közgyűlésén az alispánok és a jurátus essessorok eskü alatt bizonyították, hogy Egervári Miklós fia Mihály, István, János és Tamás mesterek Egervár nevű ősi birtokán vár állott ,,et nunc locus ipsius castri appareret". Végül is a nádor 1376-ban kelt ítéletlevelével Egervárt visszaadta az Egervári családnak. Nem sokkal ezután, 1409-ben csak ,,locus castri" várhelyként említik, és Egervári Miklós fia Mihály birtoka, aki ekkor pallosjogot nyert Albert királytól. A vár újra felépítése Balázs fia László nevéhez fűződik, aki valamint 1441-54 között született. 1471-73-ban a váradi püspökség kormányzója volt, 1475-78-ban Zala vármegye főispánja. 1482-ben horvát bán, 1485-ben királyitestőr, 1493-ban pedig a tárnokmesteri tisztséget töltötte be. Egervári László 1476-ban engedélyt kért és kapott Mátyás királytól Egervárának újra felépítésére. A vár 1490-ben már készen állt, mert az ekkor készített leltár szerint a ,,castellum"-nak fegyverei között 4 tarack, 24 kézi, még több szakállas puska, a hozzájuk való golyó, pajzs, számszeríj stb volt, de megemlítik a várkaput és a tornyot is. Egervári László 1496-ban meghalt, és a birtokot fia Bereck püspök örökölte, ennek halála után 1523-ban Kanizsai László országbíró szerezte meg, aki hozományul adta leányának Orsolyának, Nádasdy Tamás feleségének, ő pedig testvérbátyjának Kristófnak engedte át. Nádasdy kristóf 1558-ban költözött az egervári kastélyba, és ide jött felesége Csoron Margit is. Kristóf kezdte el a vár átalakítását, melyet valószínűleg 1569-re fejeztek be. Erre utal a vár egyik tornyára helyezett kettős címer az 1569-es évszámmal. Ebben az időben kapta meg a vár a négysarkos szabályos négyszög alaprajzú formáját is. Nádasdy Kristóf halála után özvegye Kőszegre költözött, a várat fiára, Tamásra bízta. Kanizsai eleste után, 1600-ban mint végvár szerepel, melyet a török Bécs felé vonultában 1664-ben felgyújtott. Nádasdy Tamás, mivel részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, 1671-ben fej- és jószágvesztésre ítéltek, ennek során Egervár várát a kincstár szerezte meg. A romokban heverő várat Radonai Mátyás zalavári apát vette haszonbérbe, helyreállítatta, és más birtokkal együtt 33 000 forintért Széchenyi György kalocsai érseknek adta el, aki annak vezetését fiára Györgyre bízta. Kanizsai várának 1690-ben történt visszafoglalásával Egervár katonai jelentősége megszűnt, annak ellenére, hogy védőműveit nem bontották le. Az elhanyagolt várat 1712-ben Széchenyi György fiának, Zsigmondnak adta, aki azt várkastéllyá alakította át. Lebontatta az északi szárnyat, a déli és a nyugati szárnyak elé árkádos folyosót építtetett, a keleti szárnyban pedig kápolnát alakíttatott ki. Feltehetően ekkor épült a második emelet is, míg a tető az 1754. évi tűzvész után készülhetett. Széchenyi Zsigmond halála után fiának Ignácnak, majd 1773-ban a még elő testvérek birtokába került. Miután a várkastély fenntartásáról nem gondoskodtak, az pusztulásnak indult. A XVIII. századtól birtokosa már nem lakott itt, egyes részei pedig 1787-ben magtárnak alakították át. Széchenyi Jenő a romos kastélyt és uradalmát 1873-ban Solymossy Lászlónak adta el, kinek leszármazói még 1934-ben is birtokolták. A várkastély pusztulását segítette elő, hogy az övező mocsarat a múlt század közepén kiszárították, aminek következtében az alapokat tartó cölöpök korhadni, a kastély falai pedig süllyedni kezdtek. A felszabadulás után az OMF állítatta helyre Egervár várát, Nagy Emese régész feltárta és Dragonits Tamás (VÁTERV) építész szerkezeti megerősítésére és helyreállítási tervei mellett.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Felsőlendva

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

A község templomától 300 m távolságra, ám 60 m-rel magasabb, meredek lejtőkkel határolt hegyen épült a felsőlendvai vár. Tszf. magassága 333 m. Legkönnyebben azon az úton közelíthető meg, amelyik a várat hordozó ÉD-i irányú hegygerincen vezet végig. A Martinje-Otovci közti főút-szakaszról a határátkelőtől számítva 4 km-re Ny-i irányba kell letérni a kavicsozott erdei útra, melyen 5 km-et megtéve érjük el a várat. A mai Szlovénia egyik legnagyobb műemléke igen elhanyagolt, pusztuló állapotban van. Feltételezhető, hogy a későbbi, az egész hegytetőt elfoglaló vár É-i felében lehetett a korai építkezés. Itt egy támfallal határolt, emeletnyi magasságú udvarrész lehet az elsődleges erődítmény területe. Ez 60 x 40 m-es (0,2 ha-os). Ennek ÉNy-i részén állhatott az öregtorony. A késő középkorban kiépült, sokszögletű övező fallal határolt védett terület 0,57 ha. Földjét II.Endre 1208-ban adta Miklós vasi ispánnak, a Dáróiak ősének. 1271-ben a csehek ostromolták, 1275-ben Gutkeled Amadé vasi ispán kapta adományul a királytól (aki előzőleg Dárói Salamontól meg is vásárolta). Leszármazottai a Felsőlendvaiak kihalásukig birtokolták. 1358-ban Kont Miklós kapta, tőle a király elcserélte és 1365-ben a Szécsieknek adományozta. Az egész későbbi középkorban az övék maradt. A Szécsiek után a Nádasdy, majd az Almássy család birtoka volt. A Nádasdyak idején, a 17. században épült ki nagyszabású várkastéllyá. Ebből az időszakból származik a vár kápolnája is, de annak tornya csak 1751-ben épült fel. 1704-ben a kurucok foglalták el.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Jánosháza

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Az a terület, ahol ma Jánosháza áll, a honfoglalás után a karakói várispánsághoz tartozott. E vidéket 1254 körül királyi adományként a Varsányi család szerezte meg, ahol 1396-ban e családból származó János a község alapjait megvetette. Arra, hogy a Varsányiak itteni udvarházukat már ekkor várszerűen megerősítették volna, nincsenek adataink. A XIV. század végén a Garaiak, 1408-ban Kinizsi Pál, a XV. század elején Bakócz Tamás győri püspök birtoka, kitől Gróf Erdődy Péter örökölte. Erdődy 1510-ben a királytól engedélyt kapott arra, hogy az itt levő házát megerősíthesse, fallal és árokkal körülvegye. Ezt az erősséget új tulajdonosa Devecseri Csoron János 1570 körül átépítette. Feltehetően ekkor alakították át emeletesre, ez időben épültek meg külső sarokbástyái is. A török többször ostromolta, és 1600 körül talán bírta is. A XVII. század elején a várkastélyt Nádasdy Tamás országbíró ismét bővítette és megerősítette. Falai között később a Wesselényi-féle szövetség híres puskapormalma működött. Az Erdődyek 1732-ben Jánosházát is visszaszerezték, majd 1750-ben barokk stílusrészletekkel átépítették manzardtetővel, tornyát pedig hagymasisakkal látták el. A ma látható várkastély emeletes épülettömb, melyhez délnyugat felől földszintes szárny csatlakozik. Az épület és annak udvarát téglafal övezi, melynek négy sarkán XVI. századi eredetű téglabástyák állnak. A déli oldalon széles árok választja el a községtől.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Körmend

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

A helységet első ízben az 1238-ban kelt oklevél említi "regis de villa Curmend" alakban, amikor Pál fehérvári főispán bizonyos földbirtok ügyben intézkedik a körmendi vendégek és Búza s társai között.
IV.Béla király a tatárjárás után, 1244.október 28-án különféle kiváltságokkal ruházta fel a várost. Oklevelében a várat is megemlíti. Eszerint a Csörnöc folyón túl terjedő földet a körmendi lakosság nem használhatja, mert a körmendi várat szolgálja, "castrum volumus quiste et paci fice remanere".
IV. László uralkodása idején 1289-ben egy bizonyos Trusalch nevű német foglalta el csapatával a várat, mely azonban rövidesen ismét magyar kézre került vissza és továbbra is királyi vár maradt.
Zsigmond 1394-ben a várat és tartozékait Lentiért s Újvárért cserélte el felsőlendvai Szécsi Péter feleségével. 1430-ban már a Széchenyi család birtoka, melyet azonban a király 1437-ben Arany Mihály fia István nógrádi comesnek és biki Basó Istvánnak adományozott. Nem sokkal ezután 1440-ben újra a Szécsieké lett. Albert király halála után a Széchenyiek I. Ulászló pártjára állnak, ezért Erzsébet királyné nevében Háságyi Dénes fia Imre a várost elfoglalta, de a várat eredménytelenül ostromolta. A várost 1441-ben Ulászló visszavette, és valószínű, hogy visszaadta Széchenyi Lászlónak. V. László király 1456-ban meghagyta a budai káptalannak, hogy Gúthi Országh Mihályt és Széchenyi László leányait, Annát és Advigát iktassa be Körmend város és tartozékainak birtokába. Ennek megtörténtéről azonban nincsenek adataink. Széchenyi László magtalan halála után, 1457-ben alsólendvai Bánfi Pál királyi ajtónállómester lett Körmend felének birtokosa, míg 1458-ban Mátyás király egyes részeit Nádasdi Darabos Lászlónak, és Darabos Jakab fiainak, Gergely-, Balázs- és Lőrincnek adományozta. Darabos László 1462-ben saját részét 50 forintért monyorókeréki Ellerbach Bertoldnak adta el, kinek fia Ellerbach János 1496,március elején a körmendi várat és várost 22 000 forintért Szécsi Miklód fiainak Miklósnak és Tamásnak zálogosította el, de még ebben a hónapban Ellerbach a pozsonyi káptalan előtt, magtalan halála esetére Erdődy Bakács Tamás egri püspökre és családjára hagyományozta azért a 40 000 forintért, amit Erdődytől kapott. Ennek alapján II. Ulászló király rendeletére a budai káptalan 1496.május 1-én Erdődy be is iktatta a birtokba. Ekkor említik első ízben várnagyát, Tharódy Bertalant. Geréb Péter országbíró rendeletére 1497-ben a vasvári káptalan ellentmondás nélkül ugyanebbe a birtokba Szécsi Miklóst és Tamást is beiktatta zálog címén. Az emiatt indult perben Erdődy Tamás lett a győztes, és 1503-ban egyedüli birtokos Körmendnek. A várat és tartozékait Erdődy Pétertől hűtlenség miatt I. Ferdinánd 1529-ben elvette és Máris királynénak adta zálogba. Úgy látszik azonban, hogy Erdődy visszakapta a birtokot, mert 1551-ben a várat Tarnóczy Andrásnak 13 000 forintért elzálogosította, majd 1565-ben visszaváltotta. Erdődy Tamás horvát bán 1595-ben e birtokot Kanaházi Joó Jánosnak adta el, akit azonban 1603-ban Mátyás főherceg felségsértés vádjával elfogadott, fej- és jószágvesztésre ítélt. Joó életét csak a királynak felajánlott összes birtokaiért, köztük Körmend vár és városáért menthette meg. A Körmendi uradalmat 1604-ben Batthyány II. Ferenc királyi főlovászmester, Sopron vármegye főispánja nyerte királyi adományul. Bocskai hadainak egy része 1605-ben Németh Gergely vezetésével ágyúval lőtte a várat, de elfoglalni nem tudta. A vár első leírását is 1605-ből ismerjük, amikor Batthyány II . Ferencnek adta át. Eszerint a vár szabályos négyzet alaprajzú, négy sarkán egy-egy sarokbástyával, egyetlen kettős kapuval, csapórácsos belső kapuval és a kapu feletti toronnyal. Az egészet mocsár vette körül, mely megnehezítette megközelítését. A várban különböző rendeltetésű szobák voltak, a földszinten az őrség és a cselédség, az emeleten pedig azok a lakószobák helyezkedtek el, ahol az uradalom birtokosa és családja lakott. A vár vízellátását az udvaron ásott kút biztosította. A várat 1621-ben Collalto császári vezér akarta elfoglalni, de az ostromot Kondoray György és Hidasy János várkapitányok sikeresen verték vissza. Körmend 1650-ben végvár lett, ekkor német katonaságot rendeltek védelmére, akik a városban laktak. Ez időben gróf Batthyány Ádám volt Körmend földesura. A várat 1652-ben tűz pusztította, helyreállítási munkálatai 1654-ben kezdődtek meg és 1657-ben fejeződtek be. A török kiűzése után, 1702-ben I. Lipót király rendeletére a várat lerombolták, és köveinek felhasználásával a XVIII. Század elején felépítették a ma is látható kétemeletes, hengeres saroktornyos, manzardtetős Batthyány-kastélyt.

Dénes József közlése alapján: Körmenden a város nevéből következően kellett lennie egy X-XI. századi korai sáncvárnak, talán a belső város délkeleti részén. II. Endre király (1205-1235) a várost Hermán nembeli Dés "comes" elődeinek adományozta. A Hermánok a korban általános, megszokott módon a korai templom közelében építették fel tornyukat. Ennek építéséről két okleveles adat is tanúskodik (1255, 1269). A XIII. században épült torony még a XVII. században is használatban volt. Maradványai a mai iskolaépület alatt rejtőzhetnek. Dénes József véleménye szerint a Kőszegiek tartományúri birtoklása idején, akik 1273-74 táján szerezhették meg a Hermánok adott ágának kihalását követően a birtokot, új vár épült a mai Batthyány-kastély helyén.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Kőszeg

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Vas megye nyugati szélén, a kőszegi hegység lábánál, a Gyöngyös patak jobb partján települt város legrégibb része, a megközelítően négyzet alaprajzú belváros északnyugati sarkában épült, elővárból és belsővárból álló Jurisics-vár. A várostól különálló belső várat és a tőle keletre fekvő elővárat is külön-külön vizesárok vette körül. Az elővár alakja és elhelyezkedése teljesen független a város alaprajzi elrendezésétől azt a következtetést lehet levonni, hogy az elővár eredeti alakjában már a városszerkezet kialakulásakor fennállott. Az 1955-ben megindult feltárási és műemléki helyreállítási munkálatok során az elővár északi épületcsoportja alatt - amely ma városi közfürdő - a kazánház építésekor csekély fa- és cölöpmaradványokra bukkantak, amelyek egyrészt az elővárnak a XIII. századi fennállására, másrészt ennek a kerek földváraknál, az ún. "gyűrűk"-nél szokásos alakja, még korábbi keletkezésre utalnak. Erre vonatkozóan azonban, a teljes feltárás elmaradása miatt megbízható adataink nincsenek, okleveleink sem említik, így messzemenő következtetéseket sem lehet levonni.
Az elővár keleti kapujához a mintegy12 m széles vizesárkon átvezető híd minden bizonnyal cölöpökön nyugvó fahíd volt, melyet a bejárat előtt felvonóhíd szakított meg. A kapucsarnok feletti egyemeletes épület az elővár alakját követi. Az elővár a belső vár felé nyitott, ahol a vizesárkon újabb híd vezetett annak kapujához, ahol egykor ugyancsak felvonóhíd volt. A nagyjából trapéz alakú belső vár északi és nyugati fala egybeesik a városfal idevezető részével, míg a keleti fal a vizesárok nyomait követi. A korábbi négy saroktoronyból ma már csak délkeleti és az északkeleti van meg, míg az északnyugati és a délnyugati épületszárny tetőszerkezete alatt helyezkedik el. Ezen kívül még az északi szárny közepe táján, annak tetőszerkezete alatt egy ötödik torony maradványai is láthatók, melynek három oldala szabadon állt be a vár udvarára, mert az északi fal, a jelenlegitől északabbra feküdt.
A belső vár szélesebb, nyugati épületszárnyának emeleti részén alakították ki a lovagtermet, míg a földszinti részen a pincét. Az északi épülettömbben a kápolnát, a keleti és déli szárnyakon a lakóhelyiségeket helyezték el. Ezeknek az építkezések a XIV. század folyamán zajlottak, míg az északi szárny nyugati részének egy emelettel való bővítése - melynek anyaga a többitől eltérően tégla - XV. századi építésre utalnak. Ugyancsak e század elejére tehető a vár falfestése, a déli és keleti szárny földszintjének megépítése is. A század végére megépült a várat körülvevő külsőtornyos, pártázatos, lőréses védőfal a védőterasszal. Az 1532. évi ostrom után végeztek ugyan kisebb javításokat, azonban a vár teljes helyreállítása és a várudvar körülépítése 1616-ban történt meg.
Az 1777. évi hatalmas tűzvész következtében leégett vár északi szárnyának emeletét lebontották, a déli oldalra megépítették az új szárnyat, amelybe beépült az ötödik torony is. Elkészül az északi, nyugati, és déli oldal árkádsora. Az Esterházyak az ötödik toronyban kápolnát alakítottak ki.
A belső várat szűk falszoros vette körül, sarkain kör alaprajzú külsőtornyok nyomai láthatók. -az övező árok eredeti, mélyebb szintjét ma már részben feltöltötték és fákkal beültették. A várost nagyjából szabálytalan, négyszög alaprajzú fal övezte, melynek déli részén az Alsó-kapu, az északi oldalon pedig a Felső- vagy Ausztriai-kapu vezetett ki. Később kijáratot létesítettek a Chernel utca nyugati végénél is, amikor a Halász-tornyot kaputoronnyá alakították át. A városfalat vizesárok övezte, melyet a Gyöngyös-patak vizével töltöttek meg. Az Alsó-kaput 1780-ban, a Felső-kapu tornyát és a Halász-kaput 1838-ban bontották le. A Chernel utcai torony, egy kör alaprajzú külsőtorony és a városfal tekintélyes maradványai még ma is aránylag ép állapotban állnak. A XIII. században a birtokos Kőszegi család fő erőssége volt. Az itteni, nagyjából négyszög alakú fennsíkon fal vette körül, melynek csekély maradványa az övező árok és a földsánc nyomaival még megtalálható. Egyes feltevések szerint a falakon belül állt a család egykori lakótornya. E várat 1291-ben a hainburgi béke értelmében III. Endre király romboltatta le. Kőszeg környéke már a történelem előtti időkben is lakott terület volt. A Szent Vid hegyen Miske Kálmán tárta fel a híres ősi telepet, ahol az újabb kőkorban is éltek emberek.
A pusztulások után újra benépesült helyet előbb az illyrek, a La Tene-korban kelták foglalták el, uralmukat a rómaiak törték meg, megszállva e vidéket a Noricum nevű, majd alig egy évtized múlva a keleti gótok foglalták el ezt a földet, őket rövidesen a longobárdok, majd a VI. század végén Nagy Károly igázta le, de egyes törzsek összefogva, az ellenük küldött sereget 802-ben itt, Kőszeg környékén verték meg. A következő évben már az avarok vesztettek csatát úgy, hogy mint azt Einhard az egykori krónikás írja: "emberi lakásnak még nyoma sem maradt". E leírásban már Kőszeg vára is szerepel "castellum Guntionis" néven, de hogy az alsó vagy felső várra vonatkozik-e, nem lehet megállapítani. A VIII-IX. századi oklevelekbe először 796-ban említik a vár és város nevét "Kunz Guntio Gunzio" alakban. A honfoglaló magyarok letelepedéséről okleveleink nem beszélnek és Anonymus sem említi. Tatárdúlástól nem szevedett a település, de az akkori zavaros időkben kihasználva az osztrákok szállták meg. Tőlük foglalta vissza néhány év múlva Osl comes fia Herbord, aki a tatárok közeledtekor a király feleségét, gyermekeit, az egyházi kincseket és István király holttestét Dalmáciába mentette. Kőszeg vára "castrum kuszigh" alakban első ízben IV. Béla királynak 1248-ban kiadott oklevelében szerepel, amelyben Herbord grófnak a fenti vitézi tettéért, valamint azért, mert a Frigyes császár birtokába került kőszeg várát visszafoglalta, a Dráván túli Razna birtokot adományozta.
A tatárok kivonulása után, IV. Béla az ország védelme érdekében indított várépítkezései során épülhetett meg Kőszeg új vára, amely egy 1263-ban kelt oklevélben "novum castrum Kyzug" alakban fordul elő. Az új vár és város alapítását Kőszegi Henrik bánnak és hasonló nevű fiának tulajdonítják. Egy 1276-ban kiadott okmányban szerepel első ismert várnagya, "Bullo noster castellanus in Gunz" néven.
A várat Henrik halála után a vasvári káptalan előtt 1279-ben kötött osztálylevél szerint a legidősebb fia, István örökölte, aki két év múlva a nádori méltóságot is elnyerte, de féktelen garázda természete miatt "lupus rapax"-nak ragadozó farkasnak is neveztek. E főúr megfékezésére Habsburg Albert osztrák herceg 1289-ben mintegy 15 000 emberrel Kőszeg alá jött, és a várost a várral együtt elfoglalta. Az ostrom során, amikor is "A várost elborítá a kő, a nyíl, megfesté a védők vére", leégett a minoriták temploma és kolostora. Az ostrom következtében megsérült falakat Albert helyreállítatta, és erős őrséget hagyott benne Emerberg Berchold várnagy vezetése alatt. III. Endre, az utolsó Árpád-házi királyunk és Albert herceg között 1291. augusztus 26-án megkötött békeszerződésben Albert lemondott a nyugati határszéli területekről azzal a kikötéssel, hogy az ottani több várat, köztük Kőszeg várát is le kell rombolni. III. Endre a székesfehérvári országgyűlésen rendelte el a kőszegi Óvárnak lerombolását. A király halála után 1301-ben a Kőszegiek előbb Vencel cseh királyt, majd Ottó bajor herceget támogatták trónkövetelőként. Amikor Károly Róbert került trónra, ellene lázadtak fel. Iván 1307-ben meghalt, de utódai is a király ellen fordultak, ezért Károly Róbert parancsára 1323-ban Köcski Sándor és Kanizsai Lőrinc Kőszeg várát ostrommal kőszegi Andrástól elfoglalták. Köcski jutalma sem maradt el, mert ez év június 19-én kelt oklevél szerint hősi tettéért a Győr megyei Écs és Pázmán falvakat adományozta neki a király. Ez időtől Kőszeg vára és városa királyi birtok volt, melynek régi jogait 1328-ban a király megerősítette, egyben tíz évre mentesítette az adózás alól a város polgárait, azzal, hogy tartoztak az elpusztult falakat újraépíteni, a sérülteket kijavítani, a bástyákat megerősíteni és a várat megfelelően körülárkolni. Zsigmond király 1387-ben felesége, Mária nevében újra megerősítette a kiváltságokat, majd 1392-ben a várost a várral együtt a rác határszéleken fekvő várakért cserében Garai Miklósnak és testvérének Jánosnak adományozta, egyben a kőszegi polgárokat öt évre minden harmincad és vámfizetés alól mentesítette. A birtokba történő beiktatást a veszprémi káptalan 1392. október 20-án jelentette a királynak. E család kezén volt 1441-ig, amikor I. Ulászló király Pálóczi Simon főlovászmesternek és Gúthi Országh Mihály főkincstárnoknak adományozta.
III. Frigyes császár 1445-ben rövid ostrom után a várat elfoglalta, és 80 polgárt kihallgatás és ítélet nélkül, koholt vádak alapján felakasztott. A következő évben azonban a város összes kiváltságait megújította, sőt címert is adományozott neki. Frigyestől Mátyás király sereggel foglalta vissza 1482-ben, és fiának Korvin Jánosnak adományozta. II. Ulászló a farkashidai szerződésben ugyancsak Korvinnak adta, azonban 1491-ben Pozsonyban kötött egyezség alapján Miksa császár javára más várakkal együtt Kőszeg váráról is lemondott, amely így az osztrákok kezén maradt egészen a XVII. Század közepéig. Szulejmán szultán elleni 1529. évi sikertelen hadjárata után I. Ferdinánd Jurisics Miklóst küldte másodmagával Konstantinápolyba a béketárgyalásokra. Szolimán azonban Jurisicsot fogságba vezette, s csak 1530 decemberében szabadult rabságából, és tért vissza Kőszegre, ahová még az előző évben nevezték ki várkapitánynak. Szulejmán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen, melynek során a Dunántúl nagy részének elfoglalása után Bécs ellen vonuló seregéből mintegy 60 000 katona érkezet Kőszeg vára falai alá. A vár ostroma augusztus 10-én kezdődött meg, melyről két egykori krónikás is beszámolt. A török 25 napi sikertelen és heves ostrom után elvonulása előtt "csak hódolatot és békét keresett a várkapitánynál az udvarral szemben, és béke lett". Az történt ugyanis, hogy a nagyvezír kérésére Jurisics beleegyezett abba, miszerint török zászlóknak a vár tornyaira nyolc török zászlót a magyarok kitűztek, Ibrahim serege megkezdte elvonulását. Ferdinánd e vitézi tettéért Jurisics Miklóst Kőszeg bárójává nevezte ki, és a várat is nekiadományozta. A város vezetősége pedig úgy határozott, hogy a sikeres megmenekülés emlékére mindennap tizenegy órakor harangoznak, mely hagyományt a város ma is megtartja. Jurisics magtalan halála után 1544-ben Weispriach János báró, ezután Teufel Kristóf császári kapitány, majd pedig a Jurisics fivérek gyermekeinek, ifj. Jurisics Miklósnak és Jánosnak lett zálogbirtoka. 1603-ban már Nádasdy Tamás kezén találjuk Kőszeget, aki 1605-ben Bocskai István vezérének Németh Gergelynek felszólítására a város polgárainak egyetértésével a kapukat megnyitatta.. A császáriak azonban kilenc hét múlva visszafoglalták. II. Mátyás király 1616-ban tartozékaival együtt 221 253 forintért Széchy Tamásnak adta el. Bethlen Gábor serege foglalta el 1620 őszén, majd amikor a császári csapatok 1621-ben visszavették, Hörmann Mihály várnagyot árulás vádjával kivégezték. Az ostrom során többször leégett a város, a lakosok házai szinte lakhatatlanná váltak, és sokszor az éhhalállal küszködtek. A nikolsburgi béke után kezdett ismét fejlődésnek indulni Kőszeg és környéke. A magyar országgyűlés több éves követelésének eredményeként 1647-ben Kőszeget és uradalmát visszacsatolták Magyarországhoz, egy év múlva szabad királyi várossá nyilvánították. Hű szolgálataiért pedig 1649-ben Széchy Dénes gróf kapta meg a várat, az Óházat, a környék 13 falujával, vám- és egyéb jogokkal. Az 1680-as évek elején hol a török által támogatott Thököly Imre, hol pedig a császári csapatok birtokába került a város. Tetézte a bajokat, hogy 1684. április 21-én hatalmas tűzvész pusztított, melynek során 242 ház, az 1700 janiár 30-i tűzben pedig az egész belváros leégett. A Széchyek kihalta után 1795-ben Esterházy Pál herceg szerezte meg örökjoggal Kőszeget és birtokát. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején hol a kurucoké, hol a császáriaké volt a város. A XIX. Század elején, 1809. június 7.én Eugéne Beauharnais alkirály vezetésével francia csapatok foglalták el Kőszeget. Kivonulásuk után az 1830-as években megkezdték a várfalak és bástyák lebontását, s ezzel megszűnt a vár minden hadi jelentősége. Az időközben átalakított vár 1932-ben határőrlaktanya, majd 1954-ben terményraktár lett.
Az OMF 1955-63 között Gergelyffy András és Holl Imre régészekkel feltáratta , s Sedlmayr János építész vezette műemléki helyreállítást.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Léka

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Vas megye nyugati szélén, a kőszegi hegység lábánál, a Gyöngyös patak jobb partján települt város legrégibb része, a megközelítően négyzet alaprajzú belváros északnyugati sarkában épült, elővárból és belsővárból álló Jurisics-vár. A várostól különálló belső várat és a tőle keletre fekvő elővárat is külön-külön vizesárok vette körül. Az elővár alakja és elhelyezkedése teljesen független a város alaprajzi elrendezésétől azt a következtetést lehet levonni, hogy az elővár eredeti alakjában már a városszerkezet kialakulásakor fennállott. Az 1955-ben megindult feltárási és műemléki helyreállítási munkálatok során az elővár északi épületcsoportja alatt - amely ma városi közfürdő - a kazánház építésekor csekély fa- és cölöpmaradványokra bukkantak, amelyek egyrészt az elővárnak a XIII. századi fennállására, másrészt ennek a kerek földváraknál, az ún. "gyűrűk"-nél szokásos alakja, még korábbi keletkezésre utalnak. Erre vonatkozóan azonban, a teljes feltárás elmaradása miatt megbízható adataink nincsenek, okleveleink sem említik, így messzemenő következtetéseket sem lehet levonni.
Az elővár keleti kapujához a mintegy12 m széles vizesárkon átvezető híd minden bizonnyal cölöpökön nyugvó fahíd volt, melyet a bejárat előtt felvonóhíd szakított meg. A kapucsarnok feletti egyemeletes épület az elővár alakját követi. Az elővár a belső vár felé nyitott, ahol a vizesárkon újabb híd vezetett annak kapujához, ahol egykor ugyancsak felvonóhíd volt. A nagyjából trapéz alakú belső vár északi és nyugati fala egybeesik a városfal idevezető részével, míg a keleti fal a vizesárok nyomait követi. A korábbi négy saroktoronyból ma már csak délkeleti és az északkeleti van meg, míg az északnyugati és a délnyugati épületszárny tetőszerkezete alatt helyezkedik el. Ezen kívül még az északi szárny közepe táján, annak tetőszerkezete alatt egy ötödik torony maradványai is láthatók, melynek három oldala szabadon állt be a vár udvarára, mert az északi fal, a jelenlegitől északabbra feküdt. A belső vár szélesebb, nyugati épületszárnyának emeleti részén alakították ki a lovagtermet, míg a földszinti részen a pincét. Az északi épülettömbben a kápolnát, a keleti és déli szárnyakon a lakóhelyiségeket helyezték el. Ezeknek az építkezések a XIV. század folyamán zajlottak, míg az északi szárny nyugati részének egy emelettel való bővítése - melynek anyaga a többitől eltérően tégla - XV. századi építésre utalnak. Ugyancsak e század elejére tehető a vár falfestése, a déli és keleti szárny földszintjének megépítése is. A század végére megépült a várat körülvevő külsőtornyos, pártázatos, lőréses védőfal a védőterasszal. Az 1532. évi ostrom után végeztek ugyan kisebb javításokat, azonban a vár teljes helyreállítása és a várudvar körülépítése 1616-ban történt meg. Az 1777. évi hatalmas tűzvész következtében leégett vár északi szárnyának emeletét lebontották, a déli oldalra megépítették az új szárnyat, amelybe beépült az ötödik torony is. Elkészül az északi, nyugati, és déli oldal árkádsora. Az Esterházyak az ötödik toronyban kápolnát alakítottak ki. A belső várat szűk falszoros vette körül, sarkain kör alaprajzú külsőtornyok nyomai láthatók. -az övező árok eredeti, mélyebb szintjét ma már részben feltöltötték és fákkal beültették. A várost nagyjából szabálytalan, négyszög alaprajzú fal övezte, melynek déli részén az Alsó-kapu, az északi oldalon pedig a Felső- vagy Ausztriai-kapu vezetett ki. Később kijáratot létesítettek a Chernel utca nyugati végénél is, amikor a Halász-tornyot kaputoronnyá alakították át. A városfalat vizesárok övezte, melyet a Gyöngyös-patak vizével töltöttek meg. Az Alsó-kaput 1780-ban, a Felső-kapu tornyát és a Halász-kaput 1838-ban bontották le. A Chernel utcai torony, egy kör alaprajzú külsőtorony és a városfal tekintélyes maradványai még ma is aránylag ép állapotban állnak. A XIII. században a birtokos Kőszegi család fő erőssége volt. Az itteni, nagyjából négyszög alakú fennsíkon fal vette körül, melynek csekély maradványa az övező árok és a földsánc nyomaival még megtalálható. Egyes feltevések szerint a falakon belül állt a család egykori lakótornya. E várat 1291-ben a hainburgi béke értelmében III. Endre király romboltatta le. Kőszeg környéke már a történelem előtti időkben is lakott terület volt. A Szent Vid hegyen Miske Kálmán tárta fel a híres ősi telepet, ahol az újabb kőkorban is éltek emberek. A pusztulások után újra benépesült helyet előbb az illyrek, a La Tene-korban kelták foglalták el, uralmukat a rómaiak törték meg, megszállva e vidéket a Noricum nevű, majd alig egy évtized múlva a keleti gótok foglalták el ezt a földet, őket rövidesen a longobárdok, majd a VI. század végén Nagy Károly igázta le, de egyes törzsek összefogva, az ellenük küldött sereget 802-ben itt, Kőszeg környékén verték meg. A következő évben már az avarok vesztettek csatát úgy, hogy mint azt Einhard az egykori krónikás írja: "emberi lakásnak még nyoma sem maradt". E leírásban már Kőszeg vára is szerepel "castellum Guntionis" néven, de hogy az alsó vagy felső várra vonatkozik-e, nem lehet megállapítani. A VIII-IX. századi oklevelekbe először 796-ban említik a vár és város nevét "Kunz Guntio Gunzio" alakban. A honfoglaló magyarok letelepedéséről okleveleink nem beszélnek és Anonymus sem említi. Tatárdúlástól nem szevedett a település, de az akkori zavaros időkben kihasználva az osztrákok szállták meg. Tőlük foglalta vissza néhány év múlva Osl comes fia Herbord, aki a tatárok közeledtekor a király feleségét, gyermekeit, az egyházi kincseket és István király holttestét Dalmáciába mentette. Kőszeg vára "castrum kuszigh" alakban első ízben IV. Béla királynak 1248-ban kiadott oklevelében szerepel, amelyben Herbord grófnak a fenti vitézi tettéért, valamint azért, mert a Frigyes császár birtokába került kőszeg várát visszafoglalta, a Dráván túli Razna birtokot adományozta. A tatárok kivonulása után, IV. Béla az ország védelme érdekében indított várépítkezései során épülhetett meg Kőszeg új vára, amely egy 1263-ban kelt oklevélben "novum castrum Kyzug" alakban fordul elő. Az új vár és város alapítását Kőszegi Henrik bánnak és hasonló nevű fiának tulajdonítják. Egy 1276-ban kiadott okmányban szerepel első ismert várnagya, "Bullo noster castellanus in Gunz" néven. A várat Henrik halála után a vasvári káptalan előtt 1279-ben kötött osztálylevél szerint a legidősebb fia, István örökölte, aki két év múlva a nádori méltóságot is elnyerte, de féktelen garázda természete miatt "lupus rapax"-nak ragadozó farkasnak is neveztek. E főúr megfékezésére Habsburg Albert osztrák herceg 1289-ben mintegy 15 000 emberrel Kőszeg alá jött, és a várost a várral együtt elfoglalta. Az ostrom során, amikor is "A várost elborítá a kő, a nyíl, megfesté a védők vére", leégett a minoriták temploma és kolostora. Az ostrom következtében megsérült falakat Albert helyreállítatta, és erős őrséget hagyott benne Emerberg Berchold várnagy vezetése alatt. III. Endre, az utolsó Árpád-házi királyunk és Albert herceg között 1291. augusztus 26-án megkötött békeszerződésben Albert lemondott a nyugati határszéli területekről azzal a kikötéssel, hogy az ottani több várat, köztük Kőszeg várát is le kell rombolni. III. Endre a székesfehérvári országgyűlésen rendelte el a kőszegi Óvárnak lerombolását. A király halála után 1301-ben a Kőszegiek előbb Vencel cseh királyt, majd Ottó bajor herceget támogatták trónkövetelőként. Amikor Károly Róbert került trónra, ellene lázadtak fel. Iván 1307-ben meghalt, de utódai is a király ellen fordultak, ezért Károly Róbert parancsára 1323-ban Köcski Sándor és Kanizsai Lőrinc Kőszeg várát ostrommal kőszegi Andrástól elfoglalták. Köcski jutalma sem maradt el, mert ez év június 19-én kelt oklevél szerint hősi tettéért a Győr megyei Écs és Pázmán falvakat adományozta neki a király. Ez időtől Kőszeg vára és városa királyi birtok volt, melynek régi jogait 1328-ban a király megerősítette, egyben tíz évre mentesítette az adózás alól a város polgárait, azzal, hogy tartoztak az elpusztult falakat újraépíteni, a sérülteket kijavítani, a bástyákat megerősíteni és a várat megfelelően körülárkolni. Zsigmond király 1387-ben felesége, Mária nevében újra megerősítette a kiváltságokat, majd 1392-ben a várost a várral együtt a rác határszéleken fekvő várakért cserében Garai Miklósnak és testvérének Jánosnak adományozta, egyben a kőszegi polgárokat öt évre minden harmincad és vámfizetés alól mentesítette. A birtokba történő beiktatást a veszprémi káptalan 1392. október 20-án jelentette a királynak. E család kezén volt 1441-ig, amikor I. Ulászló király Pálóczi Simon főlovászmesternek és Gúthi Országh Mihály főkincstárnoknak adományozta. III. Frigyes császár 1445-ben rövid ostrom után a várat elfoglalta, és 80 polgárt kihallgatás és ítélet nélkül, koholt vádak alapján felakasztott. A következő évben azonban a város összes kiváltságait megújította, sőt címert is adományozott neki. Frigyestől Mátyás király sereggel foglalta vissza 1482-ben, és fiának Korvin Jánosnak adományozta. II. Ulászló a farkashidai szerződésben ugyancsak Korvinnak adta, azonban 1491-ben Pozsonyban kötött egyezség alapján Miksa császár javára más várakkal együtt Kőszeg váráról is lemondott, amely így az osztrákok kezén maradt egészen a XVII. Század közepéig. Szulejmán szultán elleni 1529. évi sikertelen hadjárata után I. Ferdinánd Jurisics Miklóst küldte másodmagával Konstantinápolyba a béketárgyalásokra. Szolimán azonban Jurisicsot fogságba vezette, s csak 1530 decemberében szabadult rabságából, és tért vissza Kőszegre, ahová még az előző évben nevezték ki várkapitánynak. Szulejmán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen, melynek során a Dunántúl nagy részének elfoglalása után Bécs ellen vonuló seregéből mintegy 60 000 katona érkezet Kőszeg vára falai alá. A vár ostroma augusztus 10-én kezdődött meg, melyről két egykori krónikás is beszámolt. A török 25 napi sikertelen és heves ostrom után elvonulása előtt "csak hódolatot és békét keresett a várkapitánynál az udvarral szemben, és béke lett". Az történt ugyanis, hogy a nagyvezír kérésére Jurisics beleegyezett abba, miszerint török zászlóknak a vár tornyaira nyolc török zászlót a magyarok kitűztek, Ibrahim serege megkezdte elvonulását. Ferdinánd e vitézi tettéért Jurisics Miklóst Kőszeg bárójává nevezte ki, és a várat is nekiadományozta. A város vezetősége pedig úgy határozott, hogy a sikeres megmenekülés emlékére mindennap tizenegy órakor harangoznak, mely hagyományt a város ma is megtartja. Jurisics magtalan halála után 1544-ben Weispriach János báró, ezután Teufel Kristóf császári kapitány, majd pedig a Jurisics fivérek gyermekeinek, ifj. Jurisics Miklósnak és Jánosnak lett zálogbirtoka. 1603-ban már Nádasdy Tamás kezén találjuk Kőszeget, aki 1605-ben Bocskai István vezérének Németh Gergelynek felszólítására a város polgárainak egyetértésével a kapukat megnyitatta.. A császáriak azonban kilenc hét múlva visszafoglalták. II. Mátyás király 1616-ban tartozékaival együtt 221 253 forintért Széchy Tamásnak adta el. Bethlen Gábor serege foglalta el 1620 őszén, majd amikor a császári csapatok 1621-ben visszavették, Hörmann Mihály várnagyot árulás vádjával kivégezték. Az ostrom során többször leégett a város, a lakosok házai szinte lakhatatlanná váltak, és sokszor az éhhalállal küszködtek. A nikolsburgi béke után kezdett ismét fejlődésnek indulni Kőszeg és környéke. A magyar országgyűlés több éves követelésének eredményeként 1647-ben Kőszeget és uradalmát visszacsatolták Magyarországhoz, egy év múlva szabad királyi várossá nyilvánították. Hű szolgálataiért pedig 1649-ben Széchy Dénes gróf kapta meg a várat, az Óházat, a környék 13 falujával, vám- és egyéb jogokkal. Az 1680-as évek elején hol a török által támogatott Thököly Imre, hol pedig a császári csapatok birtokába került a város. Tetézte a bajokat, hogy 1684. április 21-én hatalmas tűzvész pusztított, melynek során 242 ház, az 1700 janiár 30-i tűzben pedig az egész belváros leégett. A Széchyek kihalta után 1795-ben Esterházy Pál herceg szerezte meg örökjoggal Kőszeget és birtokát. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején hol a kurucoké, hol a császáriaké volt a város. A XIX. Század elején, 1809. június 7.én Eugéne Beauharnais alkirály vezetésével francia csapatok foglalták el Kőszeget. Kivonulásuk után az 1830-as években megkezdték a várfalak és bástyák lebontását, s ezzel megszűnt a vár minden hadi jelentősége. Az időközben átalakított vár 1932-ben határőrlaktanya, majd 1954-ben terményraktár lett. Az OMF 1955-63 között Gergelyffy András és Holl Imre régészekkel feltáratta , s Sedlmayr János építész vezette műemléki helyreállítást.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Monyorókerék

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Erdődy-kastély: Kétemeletes, négytraktusú épület, amelyet széles árok vsez körül. Jellegzetes megerősített vízivár. A mai kastély ősét a 14. század végén építették. A főkapu felett lévő táblán (chronisticon formájában) háromszor szerepel a vár utolsó helyreállításának évszáma: 1772. A ma már nehezen olvasható latin nyelvű szöveg arra emlékeztet, hogy a kétszer elpusztított várat Erdődy Sándor építette újjá romjaiból. A négyzetes alaprajzú kastélynak valamikor hagymakupolás tornya volt. A mai tetőzet az 1772-es átalakítás idején készült. Az udvari homlokzat szép reneszánsz árkádsorát időközben befalazták. A gótikus kápolnának, amely a déli szárnyon volt, ma már csak a nyomai fedezhetők fel a falon: csúcsíves ajtónyílások, címeres zárókövek. A második világháború előtt még lakható volt a kastély egy része és itt őrizték a család értékes levéltárát is. Az 1945-öt követő megszállás éveiben az épület belső berendezése teljesen elpusztult és a kastély azóta is omladozó állapotban van. A vízivárat eredetileg négy árok és három sánc vette körül. A legbelső sáncon bástyafal húzódott, amelynek egy része a gazdasági épület oldalán még ma is látható. A várfalat két bástyatorony erősítette meg. Közülük ma már csak a harmadik, a lőportorony áll. Sánc-rendszer a falu körül: A helységet három árok és két palánkkal megerősített sánc vette körül. Egyedülálló történelmi emlék. A védőgyűrű nyomai még sok helyen jól felismerhetők. Érdekes átmenet a kora középkori földvárak és a későbbi városfalak rendszere között.

Története: 1221-ben szerepel először írásos emlékeinkben, Terra Monyorokerek néven. Későbbi birtokosáról, az Ellerbach család Eberhart (Eber) tagjáról kapta vár körül kialakuló újtelep a német nevét: Eberaw (14889). A helységnévnek tehát – ellentétben a népi etimológiával – semmi összefüggése sincs a német Eber (vadkan) szóval. II. András 1221-ben jóváhagyta azt az adománylevelet, amelynek értelmében Pornó, Monyorókerék, valamint Hétfőhely és még két falu a szentgotthárdi apátság tulajdonába került. Korábban ez a vidék a Ják-nemzetség birtoka volt. 1297-ben a Hédervári-család szerezte meg a monyorókeréki uradalmat. A 14. század második felében Nagy Lajos király, a nápolyi hadijáratban szerzett érdemeiért Ellerbach Konrádnak ajándékozta a községet. Feltehetően az ő fiai építették fel a 14.század végén a monyorókeréki vizivárat. Száz évvel később Bakócz Tamás esztergomi érsek vásárolta meg a birtokot (1496). A prímástól unokaöccse, Bakócz Péter, az Erdődy-család alapítója örökölte Monyorókeréket. 1557-ben Erdődy II. Péter horvát bán elcserélte a birtokot gróf Zrínyi Miklós horvátországi uradalmával. Fél évszázaddal később, 1613-ban azonban visszatértek az Erdődyek Monyorókerékre. Erdődy Tamás 1615-ben különböző privilégiumokat adott a falu lakóinak, rendeletet hozott a közrend, valamint a falu védelmének biztosításáról és ugyanakkor megkövetelte alattvalóitól, hogy a katolikus hitet kövessék. Ebben az évben kapta meg a község a piactartás jogát is.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Muraszombat

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

A castellum első említése 1469-ból ismert Belmura néven. A felsőlendvai Szécsieké volt. Egy adat szerint már 1398-ban fegyvereseket tartottak itt, ami korábbi erődítettségére utal. Muraszombat település nevét 1348-ban említik nevét először. A város a 17. század elejéig a mai helyén volt, hanem Battyánfalva (Rakicsan) és a mai városi temető közötti dombon feküdt.. 1605-ben Bocskai István seregei felégették a várost. Az újjáépített város a Szapáry-kastély körül épült fel. A kastély ma a Helytörténeti Múzeumnak ad otthont.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Németújvár

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Fotó: Pajor Zoltán Attila

 

Németújvár története: 1157-ben Kiscen néven szerepel abban az oklevélben, amelyben II. Géza megengedi a stájer Wildon községből származó Walfer grófnak, hogy ezen a hegyen a bencés rend számára kolostort éépítsen. III. Béla a kolostor helyén kővárat épített és ekkor kapta a hely a „novum castrum” (új vár) nevet. A királyi tulajdonból 1270-ben visszakerült a vár a stájer származású grófi család birtokába, amely erről a helyről kapta a Németújvári nevet. A harcias grófok hamarosan rémei lettek a környéknek és nemcsak a magyar királynak, de az osztrák hercegnek is sok kellemetlenséget okoztak. IV. Lászlóval és II. Endrével ugyanúgy hadakoztak, mint Albert herceggel. Végül Károly Róbert döntötte meg az uralmukat. A királyi hadak, Köcski Sándor parancsnoksága alatt elfoglalták Németújvárt és károly Róbert az osztrák hercegségtől távolabb eső területre telepítette a pártütő grófokat. Zsigmond király a Lévai-családnak ajándékozta a Németújvárt, amely a 15.század közepén az Ujlakiak tulajdonába került. 1459-ben, Ujlaki Miklós erdélyi vajda vezetésével, itt találkoztak a Mátyás-ellenes főurak, hogy magyar királlyá válasszák III. Frigyes. Ujlaki Lőrinc halála után, 1524-ben II. Lajos Batthyány Ferencnek adta a várat, amely azóta is Batthyány-tulajdonban van. A Batthyány-család a török elleni harcból ugyanúgy kivette a részét, mint a kultúra ápolásából. A nyugati műveltségű, világlátott Batthyány Boldizsár, aki külföldön Luther Mártonnal is megismerkedett, a magyar reformáció kiemelkedő egyénisége volt. 1582-ben az ő támogatásával kezdte meg működését Németújváron Manlius nyomdája, amely három év alatt 16 könyvet adott ki a várban. Közülük nyolc magyar, a többi latin, illetve német. Az első munkája Beythe István németújvári protestáns prédikátor „Köröztyéni Tudománnak rövis summája… „című könyve volt. Ekkor jelent meg Clusius latin – magyar szakszótárra is, a pannon területen előforduló növényekről. Clusius előszavában is botanika iránt érdeklődő magyarok figyelmébe ajánlja a könyvet. A szerző arról is beszámol, hogy a magyar neveket Németújvár tudós papjától, Beythe Istvántól tanulta, közös növénygyűjtéseik idején. Clusius, Batthyány Boldizsár megbízásából ritkaságok meghódításával igyekezett szebbél tenni a környék növényvilágát. Németújvár a Bocskai-felkelés idején királyhű maradt, 1619-ben azonban Bethlen Gábor oldalára állt és 1683-ban is Thököly kurucait támogatta. A Rákóczi szabadságharc éveiben viszont, amikor a Vas megyei nemesség zöme a kurucokhoz csatlakozott, a Batthyányak labanc zászló alatt harcoltak. 1775-ben megkezdődött a várkastély részleges lebontása, amelynek oka II. József már említett adórendelete volt.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Sárvár

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

A honfoglalás után a magyarok a Gyöngyös és a Rába összefolyásánál sárból, agyagból, cölöpökből építettek maguknak várat, melyről Ernecz Ignác, Sárvár első történetírója: "A belső vár téglalap alakú, északnyugati részén erős beugrással, míg a nyugati csúcsra megnyúlt, és magassága egyenlő volt a külső föld szintjével. A belső várat mély árok vette körül, amelybe szükség esetén a közeli Gyöngyösből gyorsan vizet ereszthettek. Az Óvár keleti oldala 140, déli 250, nyugati 200, északi oldala pedig 240 lépés volt, összesen tehát 830 lépést tett ki a vár kerülete. A várat sánc vette körül. A várnak régi neve fekete vár Castrum nigrum vagy Vignitia volt. E vár már 1328-ban régi lehetett, mert a mostani, akkor szintén idős vár ellenében Óvárnak írták". A mai Sárvár területén az OMF 1962-ben, majd 1966-ban végeztetett régészeti feltárást, Pámer Nóra régész vezetésével. Ennek során a vár délnyugati szárnyrészében XIII. századi eredetű falmaradványokat találtak,, amelyhez valószínűleg egy háromszintes torony csatlakozott. Feltehetően a váron belül fából, gerendából épített épületek is lehettek. Amikor Kanizsaiak kezére került a vár, nagyobb átalakításokat, új építkezéseket végeztek. E család nevéhez fűződik a lakórész, a palota bővítése, és a ma is látható kaputorony építkezéseinek megkezdése. A lakóépület első emeletén mindkét irányban nagyméretű ablakokat nyitottak, melyeknek késő gótikus kőkeretei időközben elpusztultak. A XVI. század elején a palotán kisebb jelentőségű átalakításokat végeztek a Kanizsaiak. Az új birtokos, Nádasdy Tamás reneszánsz stílusban folytatta az építkezéseket, a XVI-XVII. századra kialakította a zártudvaros, ötszög alaprajzú, kőből és téglából épült védőövet, az ó-olaszrendszerű bástyákat. Ez a védőöv földbástyáival, a ma látható várfalak és bástyák anyaga a várat övező várárok mélyítéséből került ki. Nádasdy Tamás birtoklása idejére esik a mai északi főbejárat és a felette emelkedő kaputorony építésének befejezése is. A várárkon híd vezetett a bejárathoz, amely 1552-re készült el. A kaputorony alapjait 1560-ban cölöpökkel erősítették meg, s ekkor elkészítették a felvonóhidat is. Nádasdy Tamás nevéhez fűződik a keleti palotaszárny gótikus épülete elé épített reneszánsz nyitott folyosó, a földszinti pilléres árkádsorral. A vár építkezései feltehetően 1559-ben fejeződtek be. A vár további megerősítése, a belső udvarban elhelyezett tábla szerint 1588-ban kezdődtek meg, amikor Nádsdy Ferenc a régi fa- és földvárat kőből kezdte átépíteni, munkálatait fia Pál fejezte be 1615-ben. A régi falak, bástyák elé alig 1-2 méterre helyezték el a ma látható tégla-és terméskő falakat, illetve bástyákat; ezek a régiekhez hasonlóan ó-olasz rendszerűek.
A XVII. században Pál fia Ferenc országbíró építette meg a délkeleti és északnyugati új épületszárnyakat, így zárva körül a vár udvarát. A vár déli és nyugati részén a háromszintes épületeket kétszintesekké alakították át, és a termek belső díszítését is elvégezték. A XVIII. század második felében a birtokosa, a Szily család, a kaputorony melletti díszterem falainak képeit Dorfmeister Istvánnal festették meg. Az 1945-ben állami kezelésbe került a vár falai között múzeum működik, míg a többi részek helyreállításával művelődési központot alakítottak ki Dragonots Tamás építész tervei szerint, az OMF és Vas megye anyagi támogatásából. Sárvár környéke már az őskorban lakott hely. A rómaiak i.sz. 10-ben hódították meg Dunántúlt, és Pannonia néven birodalmuk része lett. A IV. század második felében Itinerarium Antoniniani útikönyvének adatai szerint Savaria és Arrabona közötti útvonalon, Savariától 18 000 katonai kettős lépésre - kb. 27 km-re - feküdt Bassaina nevű település, amely feltehetően a mai Sárvár területén lehetett. A római birodalom 395-ben kelet- és nyugatrómai császárságra szakadt. A nyugatrómai birodalom tartományait a germánok szállták meg, Pannóniát pedig 433-ban Attila hunjai foglalták el. Attila halála után a birodalom felbomlott, és előbb a keleti gótok, majd a gepidák, longobárdok szállásterülete, a VI. század második felétől az avarok birodalma lett. Az avarok uralmát 796-ban Nagy Károly frank császár döntötte meg, Dunántúlt a birodalmához csatolta. Rövidesen szlávok telepedtek itt le, és Pribina, majd Kocel vezetésével Zalavár környékén egy kis államot hoztak létre. A honfoglalás során e vidéket Lél és Vérbulcsú törzse szállta meg, akik annak védelmére a mai óvér-dűlő tájékán földvárat építettek. Első okleveles említése 1192-ben történik "castrum Sarvar" alakban, ez időben királyi vár volt. 1273-ban IV. László király a Ják nemzetségnek adományozta. Károly Róbert király 1327-ben kelt oklevelével a régebbi jogokat felújította, ebből az derült ki, hogy Sárvár uralkodásának első két évtizedében királyi vár volt, Köcski Sándor foglalta vissza a Németújvári családtól. Zsigmond király 1390-ben Sárvárt tartozékaival együtt az Osl nemzetségből származó Kanizsai János esztergomi érseknek és testvérének adományozta Léka várával, Csepreg és Szigeth nevű mezővárosokkal és ezek tartozékaival együtt. A Kanizsaiak itteni várkapitánya az 1400-as évek elején Egervári Mihály volt, aki a vár erősítése körül szerzett érdemeiért Zsigmondtól 1402-ben Franciska nevű birtokán várépítésre kapott engedélyt. A Kanizsaiak hűtlensége miatt a király Sárvárt tőlük elvette, és előbb a Garaiaknak , majd 1411-ben a firenzei származású Philippo Scolarinak (Ozorai Pipó) adományozta. Zsigmond király 1424. június 24-én kelt oklevelével megerősítette azt a csereszerződést, amely szerint Ozorai Pipó temesi főispán Sárvár várát összes uradalmával együtt Simontornya váráért és tartozékaiért Kanizsai Istvánnak és Jánosnak elcserélte. Kanizsai László Vas vármegyei főispán halála után leánya, Orsolya örökli a hatalmas birtokot, és ide költözött nagynénjével, Dorottyával. Itt jegyezte el a még csak 14 éves Orsolyát Nádasdy Tamás 1432-ben, és e házasság révén Sárvár is a kezére került. A birtok kezelését, apja Nádasdy Ferenc vette át. Szulejmán szultán fővezére, Ibrahim Kőszeg várával egyidőben Sárvárt is el akarta foglalni. A vár őrsége azonban a több napos ostromot sikeresen verte vissza. Nádasdy Tamás, mint művelt ember, maga köré gyűjtötte a kor leghaladóbb gondolkodású embereit. Meghívása alapján ide érkezett 1534-ben Sylvester János, aki wittenbergi tanulmányútja után 1539-ben megjelentette a "Grammatica Hungaro-latina" című első magyar nyelvkönyvét, majd 1541-ben az "Új Testamentumíí2 fordítását. Meglátogatta 1545 körül Tinódi Lantos Sebestyén is, aki itt halt meg 1556-ban. Nádasdy pestisben hunyt el 1562-ben, és bár házasságából három fia született, a felnőtt kort csak egy, az örökös Ferenc érte meg, aki később "Fekete bég" néven is emlegettek. Fiatalon, már 22 éves korában elnyerte az országos főkapitányi címet, és sikeres hadjáratokat vezetett a török ellem. Tevékenyen részt vett a magyar evangélikus egyház szervezésében. Az első dunántúli püspök, Szegedi Máté volt az udvari papja. Támogatásával itt nyomtatták ki Magyari István "Az országokban való sok romlásoknak okairól és azokból való megszabadulásnak módjáról mostan újonnan íratott és sok bölcs embereknek írásából szereztetett hasznos könyvecske" c. munkáját. Pázmány Péternek, az erre adott "Felelet" című művével indult meg a hitvitázó irodalom. Nádasdy Ferenc 49 éves korában halt meg. Özvegye Báthori Erzsébet még tovább is a várban élt. Nevéhez borzalmas rémtettek tapadtak. Szolgálóleányait halálra kínozta, és állítólag vérükben is megfürdött, hogy szebb legyen. A holttesteket a csejtei vár pincéjében temettette el. Már több mint száz leány halála terhelte, amikor leleplezték, és társaival együtt bíróság elé állították. Két komornáját máglyán égették meg, komornyikját lefejezték, míg Erzsébet életfogytiglan a csejtei várba zárták. Az újabb kutatások szerint azonban a per nem mindenben felelnek meg a valóságnak. A birtok Nádasdy II. Ferenc és fia Pál, majd ennek fia III. Ferenc örökölte. Ferenc a vasvári béke hatására csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez, majd a következményektől félve, azt a császár előtt felfedte. Az összeesküvőket rövidesen elfogták, Zrínyi Pétert és Frangepánt Bécsújhelyt kivégezték, Nádasdy ferencet 1671.április 30-án a bécsi városházán lefejezték, hatalmas vagyonát pedig a kincstár elkobozta. A császár 1677-ben a birtokot Nádasdy Krisztina férjének gróf Draschkovich Miklósnak adta el. 1700 körül a vár néhány évig Esterházy Pál nádoré lett, és tőle vásárolta vissza 1703-ban 264 000 forintért Draschkivich Ádám. E család birtoka volt 1775-ig. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején 1704-ben a kurucoknak hódolt meg a vár őrsége, majd ezt követő években többször is gazdát cserélt. A szabadságharc leverése után Sárvár elvesztette hadi jelentőségét. A XVIII. század második felében Szily Ádám a tulajdonosa, de az 1787.évi összeírásban már a Genovai Köztársaság birtokaként szerepel. 1803-ban Ferenc etei és modenai herceg, Mária Terézia fia lett a földesura, aki a várat átalakítatta. Később a Witelsbach bajor hercegi családé lett, akik 1945-ig kezükben tartották.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Városszalónak

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Városfal: A késő középkori városfal három kapuja közül egy sem maradt ránk és a bástyafalnak is csak töredékeit kímélte meg a történelem. Az egykori erődítmény romjaiból figyelemreméltó egy saroktorony, egy ötszögletes torony és egy bástya (Hauptpl. 13.). Szalónaki vár: A Fejér patak völgyéből (Tauchjental) kiemelkedő magaslaton áll, közvetlenül a falu határában. A külső várárkot széles kőhíd íveli át, amelyen Nepomuki Szent János és Szűz Mária homokkőből faragott, életnagyságú szobra áll (1752). A boltíves nagykapu fölött az 1648-as évszám és Batthyány-címer látható. A második kaput A Baumkircher- és a Stubenberg-család címere díszíti (1520). Ezen a kapun keresztül jutunk a Nagy Udvarra, amelynek déli sarkában négyszögletes, késő középkori őrtorony áll. A torony nagyobbik, alsó része a 15. században épült, míg felső, bevakolt falát a 17.században emelték. A torony mellett álló, nyeregtetős épület (18 . sz.) előteréből fedett lépcső vezet a bástyafalra. A Nagy Udvar mélyen fekvő, nyugati részén volt a vár 80 m mély ciszternája, amely időközben teljesen feltöltődött. Az udvar közepén álló gesztenyefákat Erzsébet királyné megkoronázásakor ültették. A Fekete Udvarba vezető kapu melletti falon Andreas Baumkircher nagyalakú (318x74 cm) emléktáblája látható, a Várúr életnagyságú, lovagi páncélban ábrázolt domborművében és a következő szöveggel: „Nos Andreas Pemkircher de Zolonok Comes posonies hoc magnificu opus fortissimor muroru erigi fecimus Inceptu Anno dni 1450.” A Fekete Udvaron áll a legrégebbi épülete a középkori Öregtorony. Alsó része a 12.század végén, felső része a 15.század második felében, teteje pedig a 17.század elején épült. A földszinti ablaktalan helyiségben működött 1459-től Baumkircher András pénzverő műhelye. Az építők a torony 5 m vastag falába vésték a tetőre vezető lépcsőt. A legfelső, nyitott emelet minden irányba kitűnő kilövési lehetőséget biztosított az ágyúknak. A Németújváriak a 13. században lakószárnyat építettek az Öregtoronyhoz, amelynek nyomai még ma is kimutathatók a boltíves pincében és a földszinten. A 15. században késő gótikus stílusban épült emeleteket – a befalazott csúcsíves ablakok tanúsága szerint – a 17. században átalakították. Története: Már a legrégibb oklevelekben is a vár megjelöléssel együtt szerepel a helységnév: Castrum Zloymuk (1271). „Castrum Zalonuk” (1371), majd pedig „Castellum…in ungarico Zalonok, in theutonico vero Slany vocatum” (1456). A 13. században a Németújvári grófok birtokában volt a vár és csupán két évig (1289-1291) lengett a tornyán Albert osztrák herceg zászlaja. A Németújvári-család elűzése után a kanizsaiak tulajdonába került (1327-1371), majd egy Tompek nevű birtokos után, a 15. század elején Debrentei Basi szerezte meg a várat. Szalonak a 15. században élte fénykorát, miután 1445-ben Andreas Baumkircher birtokába került. Az újvár fejedelmi igénnyel bővítette ki az erődítményt és a várkastélyt. Kereskedőkkel az iparosokat telepített le a várfalakon kívül és ezzel lerakta Vgárosszalonak község alapjait. A települést Baumkircher városfallal erősítette meg. A pálos szerzetesek számára templomot és kolostort épített a községben. Baumkirher kezdetben III. Frigyes császárt támogatta, később Mátyás király oldalára állt és a magyar uralkodó szolgálatában több hadjáratot vezetett a Stájer városok, elsősorban Hartberg, Fürstenfeld és Feldbach ellen. III. Frigyes 1471-ben elfogatta és Grácban a két Mura parti városkapu között, nyílt utcán lefejeztette Baumkirchert. A szalonkai birtok előbb fiai, majd unokája, Barbara tulajdonába került, aki négyszer ment férjhez. (Első férje gróf Stubenberg volt, akinek címere a második várkapun látható.) I. Ferdinánd 1527-ben Batthyány Ferencnek, a híres törökverő hősnek ajándékozta Szalonakot, a Baumkircher örökösök ellenállása miatt azonban sokáig nem tudta elfoglalni a birtokot. 1544-ben is csak a szalónaki uradalom felét sikerült megszereznie, míg a másik felén a Kanizsai örökösök Nádasdyak és az Újlakiak osztoztak. 1574-ben az egész birtok Batthyány-tulajdonba került. 1529 és 1532 között pusztította el a várfalakon kívül fekvő települést, 1605-ben pedig Bocsakai csapatai perzselték fel Városszalonakot. A Batthyányak idején újabb fellendülés korszaka köszöntött nemcsak a várra, de a községre is. A várúr sok kézművest, elsősorban csizmadiát („Tschismenmacher”) telepített le Szalónakon. A 17. században zsidó kereskedők behívásával igyekeztek fellendíteni a Batthyányak a község gazdasági életét. A 18. század végén már a lakosság fele zsidó volt. Erre a korra emlékeztek a régi zsinagóga épülete. Szalónak - százötven évi osztrák közigazgatás után – 1648-ban került vissza Magyarországhoz. A Batthyány-család az első világháború előtt eladta a szalónaki birtokot, amelynek tulajdonjogát-két átmeneti birtokos után-a Budapesti Hermes Bank szerezte meg. A második világháború után a vár elhanyagolt állapotba került. 1956-ban magyar menekültek átmenő tábora volt. Egy évvel később dr. Udo Illig, nyugalmazott osztrák kereskedelmi miniszter vásárolta meg a várat. Az új tulajdonos nagyon sokat tett a szalónaki vár helyreállításáért. 1980-ban a vár a tartomány tulajdonába került.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Vasdobra

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

Várrom: A falu közepén emelkedő várhegyre száraz időben gépkocsival is feljutunk azon a földúton, amely a domboldalban húzódó sáncrendszerre épült. A tetőn álló ötszögletes alaprajzú vár, 2,5 m vastagságú falaival még romjaiban is tekintélyes. A főépülethez a déli oldalon terasz csatlakozik, amelyen feltehetően az elővár állt. Az udvaron lévő ciszterna is a vár őskorában készült. Története: A Vasdobra helységnév szláv őslakosságra utal. Először „terra Dobra” (1213), majd „Novum Castrum” néven szerepel az oklevelekben. A község a 13. században a szentgotthárdi apátság, majd a Németújvári grófok tulajdonában volt. 1387-ben Széchy Miklós nádor szerezte meg a várat és a birtokot. 1467-ben Baumkircher András lerombolta a dobrai várat. A vidék 1607-ben került a Batthyányak tulajdonába. 1640-től uradalmi hivatalnokok laktak a faluban.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Zsennye

 

Fotó: Pajor Péter Gábor

 

 

A Sennyeyek birtokában levő zsennyei kastélyt a XVI. század közepén Sennyey Ferenc építette ki kereszt alakúvá és készíttette el a ma is látható vizesárok rendszerrel a végőműveket. A nagytudású birtokos volt a sárvári, lékai és kapuvári várak fundáló mestere. Így nem csodálkozhatunk a védőárkok szabályos kiépítésén és a vízrendszer gondos megalkotásán. Feltehetően Sennyeyt a nagyobb szabású építkezésre a saját háza táján az 1532-ben Kőszeg ellen felvonuló török seregek pusztítása utáni leromlott állapot késztette. Sennyey Ferenc Nádasdy Tamás hű embere volt, akit a nádorné asszony, Kanizsai Orsolya is meg-meg látogatott birtokán. Ez a vidék a Rába és a Sorok összefolyásánál elég mély terület volt, amit a vízrendszerekben jártas Sennyey elárasztással könnyen áthatolhatatlan mocsárrá változtathatott, további védelmet nyújtva udvarházának. /Ivicsics Péter/

A kastélyépületet 1560 körül kismértékben átépítették, majd a XVII. sz. végén kibővítették. Az 1730-as években kétemeletesre alakították át, végül 1867-ben nyerte el romantikus formáját.

*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *